Amikor a készülő könyvemhez éppen a borítóképen gondolkodtam, egyszerűen szembejött az Instagramon Szabi egyik, akkor vadiúj alkotása, és libabőrös lettem… EZ éppen az, amit kerestem! Úgy emlékszem, pár percen belül írtam is neki, ő hamar válaszolt, és kezdetét is vette – hasonló lendületben – a közös munkánk.
Nem csak alakított az eredeti alkotásán az elképzeléseim szerint, és megtervezte ezzel több változatban is a borítót (amelyekből alig tudtam választani, olyan szuper volt mindegyik), hanem amikor kiderült, hogy Szabi a tördelésben, könyvszerkesztésben is otthon van, nagy örömmel bíztam rá ezt a munkát is.
Így az egész könyvem megjelenése kívül-belül az ő keze munkája, amit az olvasóim azóta is nagyon dicsérnek, nagy sikert aratott. Az együttműködés Szabival pedig végig gördülékeny, naprakész, kényelmes és átlátható, követhető volt, rendkívül empatikus és precíz társam volt ebben a számomra fontos projektben.