Év végére meglehetősen elfáradtam, és még túl sok munkát kellett  lezárnom, ezért úgy éreztem, hogy inkább elengedem, hogy a nyomtatható naptár készítése 2021-re is nyomasszon még a feladatlistám végén. Pedig ez a projekt már évek óta nagyon nagy szerelmem. Tavaly még kinyomtatott verzióban és elkészíttettem őket: 2020. Számomra is igazán meglepő volt visszakeresni, hogy már 5 éve készítem ezeket a naptárakat: 2016, 2017, 2018, 2019, 2020.

Viszont az elmúlt napokban csak itt motoszkált bennem, hogy szükségem van a szokásos, névnapos naptáramra, így hát megszerkesztettem, megrajzoltam a lenti képen látható nyomtatható naptárt, névnapokkal, holdfázisokkal. Utóbbi eddig nem szerepelt benne, de hasznosnak tűnt beletenni. Nekem ez lett most a kedvenc naptáram az összes közül, amit eddig készítettem. 🙂

A színezhető mandaláktól még mindig nem tudok szabadulni, ezért megint e téma köré rendeztem a hónapokat, de olyan formában, hogy év végén akár a kiszínezett mandalás rajzot csak körbe kell vágni és könyvjelzőként tovább használhatod. (Ezért (is) érdemes a 80gr-os fénymásoló papírnál vastagabb papírra nyomtatni.)

Amit a naptárról érdemes tudni, hogy szerepelnek benne a névnapok és a holdfázisok. A nyomtatható naptár fekvő A4 méretű (29,7×21 cm), a borítójával együtt 13 lapos a letölthető PDF. A naptár mellé ajándékként jár egy A4 méretű, 15 oldalas színező, ami tartalmazza a hónapok mandaláit teljes nagyságban, illetve három plussz mandalát is hozzárajzoltam.

Névnapokkal,
hogy mindig képben legyél!

Holdfázisokkal

Színezővel,
amit könyvjelzővé is alakíthatsz!

Ajándék 15 oldalnyi mandala színező
  • Facebook
  • Google+
  • Pinterest

Ha kíváncsi vagy hogy hogyan is néz ki egy-egy hónap a valóságban, akkor töltsd le most a januári és februári oldalt ajándékként. (Ehhez kattints a következő képre.) Remélem hasznosnak találod és örömmel mélyedsz el minden hónap első napjaimban, hogy kiszínezd az aktuális mandalát, ráhangolódva az előtted álló hónapra. ♥

Ha pedig megtetszett ez a két oldal, akkor kedvezményes áron megvásárolhatod a teljes nyomtatható naptárat, a mandala színezővel együtt a Meska boltomban. (Ehhez kattints a következő képre.)

Köszönöm, ha megosztod másokkal is ezt a nyomtatható naptárat! Ha pedig felhasználod, és még erről fotót is megosztasz bármely social media felületeden, használd kérlek a #scwnaptar hashtag-et. Köszönöm 🙂

Pin It on Pinterest

Shares
Share This