2008-ban egy őszi délutánon csak úgy böngésztem az interneten. Nem tudtam, hogy pontosan mit keresek, de többek között meg akartam tanulni használni a Photoshopot. Keresgéltem, keresgéltem, majd eljutottam Thurzó Katalin – Rainbow – blogjára, ahol egy pillanat alatt a scrapbook-ba csöppentem. Rémleni kezdett, hogy ezzel a szóval már találkoztam valahol, de egészen addig nem tudtam, nem is gondoltam volna, hogy ezt a hobbit számítógépen is lehet művelni, nem csak hagyományos formában.

Mivel gyerekkorom óta írtam naplót, (eleinte rendszeresen, majd egyre kevésbé) éreztem, hogy ezzel a scrapbookkal egy olyan lehetőséghez jutottam, ahol a kreativitásomat ötvözhetem a naplóírással. Egy olyan emléket állítva az életem fontos és hétköznapi pillanatainak, amikre tudom, hogy később is szívesen fogok/akarok visszaemlékezni. Tehát ha engem kérdezel, biztosan valami ilyesmi lenne a válaszom arra a kérdésre, hogy mi az a scrapbook: kreatív naplóírás. A fotóink mellé papírra vetjük a gondolatainkat, érzéseinket, ezt a kettőt pedig papírokkal, díszítőelemekkel egy nagy egységbe (oldalba, albumba, képkeretbe…) foglaljuk.

Ha új vagy itt és most ismerkedsz ezzel az egésszel, elsőre riasztó lehet a következő információ halmaz.  A célom ezzel csak annyi, hogy lásd, hogy ez sokkal sokkal több, mint ami első látásra látszik ebből a hobbiból. 🙂

A Wikipédia szerint:

Scrapbooking, egy szó ami lassan belecsúszik változatlan formában más nyelvekbe is, a neve annak a hobbinak, ami célja személyes/családi történelem fényképek, levelek, nyomtatott művek, kéziratok, stb formájában való színes, művészies album(ok)ban, ún. scrapbook(ok)ban való megőrzése.

Egy ilyen személyes, családi hagyománygyűjtemény készítésének a gyakorlata visszamegy talán közvetlenül a nyomdászat és fényképészet feltalálása utáni korszakra, de nyomait találták a klasszikus görög történelemben is.

Scrapbooking röviden valaki személyes, vagy családi történetének a vizuális formában való elmesélése.

Angolul itt olvashatsz róla bővebben: Scrapbooking

A scrapbooknak két alapvető típusa van: a digitális és a hagyományos scrapbook. DIGITÁLIS, amikor fogjuk a fényképezőgépünkről a számítógépre felmásolt fotókat, behúzzuk egy képszerkesztő program lapjára és elkezdünk megszerkeszteni egy ún. oldalt (angolul: page-t, layout-ot). Melléírjuk a fotóhoz kapcsolódó emlékeinket, vagy bármit amit csak szeretnénk. Majd fogjuk a digitális papírjainkat, elemeinket és “kidíszítjük” az oldalunkat. Nem szeretem ezt a díszítés szót, mert ez nem valódi díszítés, hanem aszerint dekoráljuk ki az oldalunkat, hogy szerintünk mi kapcsolódik hozzá, milyen a témája, mi az ami erősítheti a fotókból áradó érzéseket. Szóval innentől kezdődik az igazi kreativitás, amikor rájövünk, hogy ebben mennyi lehetőség van: készíthetünk a családunk számára ajándékként fotókönyveket, kedvenc fotóinkból. A legfontosabb szerintem, hogy nem feltétlenül kell mindent feldíszítenünk, maradhatunk a minimál stílusnál, hangsúlyozva csak a fotót és a kommentárunkat. Készíthetünk egy-egy oldalt (az alap méret a scrapbookban a 12″ x 12″ azaz 30,5 x 30,5 cm, digitálisban és hagyományosban egyaránt) csak úgy a fotóinkkal, mindenféle díszítés nélkül. Valójában írni sem kell mellé ha nem akarunk. Alkothatunk csak az alkotás öröméért, próbálgatva a határainkat. Digitális kollázsokat, montázsokat, mixed media képeket, vásznakat… stb készítve.

A következő képem, egy ún. digitális scrapbook oldal, amin egy, a 26. születésnapomon készült fotómat használtam fel. Mellette pedig pár angol nyelvű kérdés, amikre magyarul válaszoltam, így bemutatva, hogy amikor ez az oldalam készült, hogyan éreztem magam, mi foglalkoztatott… stb. Számomra ezek az igazán értékes oldalak, amiken mesélek is. (naplóírás 😉 )

A scrapbook, az igazi scrapbook azonban HAGYOMÁNYOS TECHNIKA. “Igazi” (előhívott, kinyomtatott) fotókkal, a saját kézírásunkkal, pár személyes – kézzel fogható – tárggyal tűzdelt kis emlékkönyv vagy oldal. Ezeket az oldalakat pedig akár minialbumokba fűzhetjük, feldíszítve mintás papírokkal és direkt a scrapbookozáshoz gyártott díszítő elemekkel.

A lenti fotón egy A5 méretű hagyományos oldalamat láthatod. Fehér akvarellkartonon szinte csak egy fotó. A kartonra barna spray-t fújtam. Egy fényképezőgépeket ábrázoló kommentárkártyával és chipboard díszítőelemekkel egészítettem ki az egészet. A fotóhoz tartozó élményem leírását pedig nem szerettem volna megosztani mindenkivel, ezért elrejtettem a fotóm alá egy kis tag-nek nevezett cetlire. 😉 Látod, ennél jobban nem feltétlenül kell bonyolítani! 

Ez egy tenyérnyi méretű album, amiben a 2012 szeptemberében készült kedvenc fotóimat tettem. Kiegészítettem egy pár gondolattal, díszítőelemmel (chipboardokkal). 
  

Ha pedig végképp ráéreztünk a scrapbook adta lehetőségekre, akkor már csak tényleg a képzeletünk szabhat határt. Készítettem már ajándékba vászonképet, képkeretet, “scrapbookos” tolltartót, fali díszt, mobiltartót, könyvjelzőket, asztali ceruzatartót…

A hagyományos és digitális scrapbookot pedig keverni is lehet, ezt hívják ún. HYBRID technikának. Általában akkor hívunk egy alkotást hybridnek, amikor csak digitálisan “létező” papírokat, díszítőelemeket kinyomtatunk és azokat is felhasználjuk egy hagyományos technikával készülő oldalunkon, albumunkon. Erre az egyik legjobb példám, a 2012. első hat hónapja c. mini albumom, amelyhez Vinnie Pearce – Make it Meaningful c. készletéből nyomtattam ki papírokat és díszítőelemeket és azokkal egészítettem ki a fotóimat. Maga az album alap pedig 3 darab nagyobb méretű, barna színű boríték. Csak félbehajtottam és gerincét varrógéppel összevarrtam.

    

Digitális és hagyományos technikához is készítenek világszerte ún. SCRAPBOOK KÉSZLETEKET. Hagyományos alkotáshoz például a Scrapfellow.com-on mindig találhatsz ilyen papír készleteket és kiegészítőket. Illetve egy egyre növekvő közösség tagja lehetsz, ha regisztrálsz a Scrapfellow fórumába, és ha úgy érzed feltöltöd alkotásaidat a galériába.


Digitális készleteket nagyon sok helyen lehet vásárolni és akár ingyenesen letölteni (ezeket freebie-knek nevezik) az interneten. Csak írd be a digital scrapbook kits szavakat a google-ba és nem fogsz tudni választani a szebbnél szebb készletekből. Az évek alatt én is megfordultam jópár külföldi digitális scrapbook termékeket árusító webáruházban. Hamarosan ezek közül néhány darab újra megvásárolható lesz. 😉

Bízom benne, hogy sikerült egy kicsit közelebb hoznom hozzád a scrapbookot és választ tudtam adni pár kérdésedre. Ha felmerült benned még valami, akkor nyugodtan írj hozzászólást itt, vagy küldj egy üzenetet itt. Addig is jó alkotást! Ha pedig csak úgy inspirálódnál, akkor ajánlom figyelmedbe a Galériámat.
 Digitális & Hagyományos scrapbook alkotásaim gyűjteménye:

A scrapbookos időkből sokmindenre büszke vagyok, ezért a teljesség igénye nélkül álljon itt pár dátum, publikáció, megjelenés:

  • 2012-2015 szeptemberéig a Scrapfellow kreatív csapatának a tagja voltam. Ez egy igazán inspiráló és nagyszerű része volt az életemnek, ahol a Scrapfellow termékeiből készített munkáimat mutathattam be, így adva inspirációt a kezdő scrapbookosoknak. Link: Korsós Szabina inspirációk @ Scrapfellow
  • 2013 legelejéig pedig a Ginger Scraps és a DigiScrappersBrasil oldalakon mutattam be a digitális termékeimet.
  • 2010 decembertől 2011 márciusig a Little Dreamer Designs-on, majd 2011 áprilistól 2012 júniusáig a CatScrap-en, később pedig a {scrapflower} virtuális polcain találkozhattál a digitális termékeimmel.
  • 2010 nyarán, Hartán (szülőfalum) megrendezett kiállításon többek között az én munkáim (scrapbook és vászonképeim) is szerepeltek.
  • 2010 márciustól 2014 márciusig tagja voltam az egyik legnagyobb külföldi kedvencem, és az egyik leghíresebb külföldi scrapbookos: Vinnie Pearce kreatív csapatának.
  • 2009 nyarától 2011 júniusig a Scrapbook.hu kreatív csapatának tagja voltam.
  • 2008 októberbében kezdtem a blogírást (www.sabee24.blogspot.com, ma már sajnos nem elérhető).
  • Smashing Magazine – Desktop Wallpaper design – September 2012
  • Digitális scrapbook oldal kiemelése inspirációként a CraftGossip.com-on (Inspiration du Jour | Right Now)
  • Two Peas in a bucket hírlevélben, inspirációként kétszer is kiemelték egy-egy oldalam
  • A quality digiscrap freebies-en kiemelve egy ingyenes termékem (Brush Strokes)
  • Scrapbook tolltartó – Handmade fabric purse tutorial – Crafting Ireland Magazine (p. 12) August 2011
  • Kiállítás Hartán, ahol mások mellett az én scrapbook alkotásaim – főleg vászonképek – is szerepeltek (2010)
  • Scrapbookozz velünk e-magazin (digitális, hagyományos oldalak, cikkek) 2009-től 2011-ig
  • Könyvillusztráció: Vászonkép (hagyományos scrapbook technikával): Budaházi Brigitta – Ajándékok scrapbooktechnikával c. könyvében.
  • Hagyományos scrapbook oldal – Family magazin (2009 IV.) 57. oldal
Szabina Korsós © 2013 - 2017 | Éld kreatívan az életed!

Ez az oldal cookie-kat (sütiket) használ, melyek segítenek a felhasználói élmény javításában. A weboldal további böngészésével elfogadod a cookie-k használatát. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás